belföld

Szinte monszun lesz a héten

2009. június 22., hétfő 12:31     InfoRádió / köpönyeg.hu
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Kárpát-medence térségének időjárását a következő napokban egy több középpontú ciklonrendszer alakítja. A ciklon hatására - az elmúlt napokban tapasztalt nagy szárazság után - jelentős mennyiségű eső hullhat országszerte, a csapadékos idő erős párássággal társulhat majd, monszunra emlékeztető napok következhetnek.
 

1

Hétfőn erősen felhős, vagy borult lesz az ég, inkább csak a keleti tájakon szakadozhat fel rövid időre a felhőzet. Reggel délen, délnyugaton, napközben aztán többfelé számíthatunk kiadós mennyiségű esőre, záporra, főleg keleten zivatarra.

Főleg az Észak-Dunántúlon helyenként 30mm körüli mennyiségű eső eshet. Párás lesz a levegő, foltokban köd is képződhet. Az északnyugati szél elsősorban a dunántúli megyékben lesz erős, időnként viharos.

A hőmérséklet csúcsértéke nyugaton 12 és 19, keleten 20 és 30 fok között alakulhat. A közlekedés feltételei romlanak, többfelé vizes, csúszós utak lehetnek, a Dunántúlon erős oldalszél is nehezítheti az autósok dolgát. Kettős fronthatással számolhatunk.

Kedden borult időre van kilátás, sokfelé várható eső, zápor, az északi és a keleti megyékben heves zivatarok. Ismét hullhat 12 óra alatt akár 20-30mm mennyiségű eső. Foltokban heves felhőszakadások is előfordulhatnak. Párás lesz a levegő. 16 és 28 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Ebben az időjárási helyzetben napokig nem várható változás, így legalább a hétvégéig marad a borús, változékony, párás időjárás, lassan emelkedő hőmérséklettel. Zápor, zivatar, felhőszakadás minden nap kialakulhat. Tartós, száraz strandidő egyelőre nem látszik.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Sales Executive (VAT Systems Kft.)
Sales Executive (EICCRP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz