belföld

Vona: a Jobbik nem ül magyarellenes pártokkal közös frakcióba

2009. június 10., szerda 16:35     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Jobbik olyan frakcióban szeretne politizálni az Európai Parlamentben (EP), amely nemet mond a lisszaboni szerződésre és az abban foglaltakra, olyan képviselőcsoportba azonban semmiképpen nem szeretnének ülni, amelyben nyíltan magyarellenes pártok vannak - közölte Vona Gábor pártelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus megerősítette, hogy az EP-listájuk első három helyéről mandátumot szerzett képviselőt: Morvai Krisztinát, Balczó Zoltánt és Szegedi Csanádot delegálják az Európai Parlamentbe.
 

1

Azzal összefüggésben, hogy az EP-ben melyik képviselőcsoportba ülnek, elmondta: a közeljövőben több tárgyalás is zajlik majd arról, sikerül-e frakciót alakítaniuk az EU-szkeptikusoknak, vagy ahogyan Vona Gábor fogalmazott, az "EU-realista" körnek. "Nagy reményekkel tekintünk arra, hogy sikerül egy (...) nemzetek Európájában gondolkodó frakciót létrehozni" - tette hozzá.

Legfontosabb feladatuknak a magyar munkavállalók, a mezőgazdaságból élők, valamint a kis- és középvállalkozások képviseletét tartják, de fontos a Jobbik számára a határon túli magyarok kérdése is - mondta.

A pártelnök szerint a Jobbik EP-választáson elért sikere annak köszönhető, hogy ők voltak az egyedüli párt, amely valóban a magyar emberek érdekeit képviselte.

Az eredmény belpolitikai jelentősége Vona Gábor szerint elsősorban abban áll, hogy megjelent a magyar politikában egy olyan új erő, amely nemcsak a jelenlegi hatalommal, hanem az ellenzékkel szemben is képes új alternatívát megfogalmazni.

Vona Gábor álláspontja szerint könnyen elképzelhető, hogy ősszel az ország egy előre hozott választás elé néz, ezért a Jobbik a maga részéről már most elkezdi a felkészülést az országgyűlési választásra, legyen az akár ősszel, akár jövő tavasszal.

A tájékoztatón Morvai Krisztina, a Jobbik listájának első helyéről az EP-be bejutott képviselő azt kérte: a programjukban megszólított csoportok civil szervezetei keressék meg őt, hogy "együtt harcolhassanak Brüsszelben"."Nem fogunk úgy politizálni, ahogyan az eddigi politikai elit tette; (...) a mi munkáltatóink a választók" - fogalmazott.

Morvai Krisztina megjegyezte: pénteken lesz ezer napja annak, hogy az emberek "kirajzottak" a Kossuth térre, és köszönetet mondott azoknak, akik azóta is rendszeresen kint vannak.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Sales Representative (Adecco Kft.)
Senior Buyer (Euronet Worldwide Inc.)
UI programozó (NNG Kft)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz