belföld

Magyarországon az új vírus - "Nincs ok újabb intézkedések bevezetésére"

2009. május 29., péntek 21:31     InfoRádió
Magyarországon is kimutatták az új influenzavírust - mondta az InfoRádiónak Székely Tamás egészségügyi miniszter. A fertőzött brazil állampolgár néhány napja érkezett New Yorkból Budapestre, és időközben meggyógyult. A tárcavezető hangsúlyozta: nincs szükség újabb intézkedésre, és jelenleg keresik azokat, akik érintkeztek a férfival.
 

1

Egy Egyesült Államokban élő brazil állampolgár szervezetében mutatták ki először Magyarországon az új típusú influenzavírust. Az egészségügyi miniszter az InfoRádiónak elmondta: a férfi New Yorkból érkezett Budapestre négy nappal ezelőtt. Amikor leszállt a gépről még semmiféle panasza nem volt, később azonban belázasodott, és orvoshoz fordult.

Felmerült, hogy az áprilisban Mexikóban felbukkanó és a világban már mintegy száz halálos áldozatot szedő új típusú influenzavírussal fertőződött meg, ám a váladékkenet vizsgálata negatív lett.

Székely Tamás elmondta: a mintát elvitték az Országos Epidemiológiai Központba is, ahol azonban kimutatták a H1N1 vírust. Hangsúlyozta: a férfi már panasz- és tünetmentes, így nem fertőz, de az ÁNTSZ felkutatja azokat az embereket, akik érintkeztek vele.

Ha a kontaktszemélyek belázasodtak, akkor mintát kell venni tőlük, hogy a szakemberek kiderítsék, az új típusú vírusról van-e szó. A hőemelkedés, a láz, a légúti tünetek, és a végtagfájdalom is utalhat az új típusú influenzafertőzésre - mondta a tárcavezető, aki hangsúlyozta: nincs ok az eddigieken kívül újabb intézkedések bevezetésére.
Hanganyag: Sigmond Árpád



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Controller (Paccor Hungary Zrt. )
Villamosmérnök (SEARCH-LAB Kft.)
Area Sales Manager (Hays Hungary)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz