belföld

Gyurcsány: "Új miniszterelnökre van szükség!"

2009. március 21., szombat 11:35     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Tévedtem erőnket, lehetőségeinket illetően, fontos pillanatban adós maradtam a világos beszéddel, szavahihetőségem ennek következtében jelentősen sérült - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a párt tisztújító kongresszusán szombaton. Gyurcsány Ferenc új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével. Jelölt lehet Bajnai Gordon, vagy Bokros Lajos.
 

1

A pozitív változásoknak én vagyok az akadálya - jelentette ki Gyurcsány Ferenc az MSZP Kongresszusán. Új miniszterelnökre és új kormányra van szükség - mondta. Bízza meg a kongresszus a párt vezetőségét az új miniszterelnök személyének kiválasztásával. Javaslom, hogy két hét múlva, egy rendkívüli kongresszuson jelöljünk új miniszterelnököt - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

Az MSZP minden hibája és gyengeséges ellenére a tisztességes és jó oldalon áll - tette hozzá. 2002-2006 között hibás gazdaságpolitikát folytattunk - szögezte le a kormányfő, aki szerint erre nem mentség az, hogy a Fidesz már 2001-ben megkezdte a költekezést.
A pártról szólva azt mondta: annak belső viszonyai keveset változtak az elmúlt években, feltűnő a személyi-hatalmi politizálás dominanciája, s az innováció hiánya.

Gyurcsány Ferenc szerint a fő felelőség ugyan a vezetőké, de közülük kiemelkedik a párt elnökének, a miniszterelnöknek a felelősége.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök új kormány alakítását javasolta új kormányfő vezetésével szombaton az MSZP tisztújító kongresszusán.

Gyurcsány Ferenc szerint folytatni kell a reformpolitikát, s ha ő a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszünteti.

A miniszterelnök az MSZP tisztújító kongresszusán szombaton azt mondta: tovább kell vinni a szakképzés, a felsőoktatás, az egészségügy reformját, elő kell készíteni a társadalombiztosítás átalakítását.

"Tavaly januárban azt mondtam az elnökségnek, hogy ha egy éven belül nem sikerül növelni a támogatottságunkat, akkor ki kell nyitni a személyi kérdéseket. Letelt az egy év. Támogatásunk nem nőtt, éppen ellenkezőleg, csökkent" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

"Ha én vagyok a változások akadálya, akkor ezt az akadályt most megszüntetem" - közölte a miniszterelnök.

"Nem kívánok elmenni, nem kívánom feladni a küzdelmet" - jelentette ki az MSZP elnöke szombaton a párt tisztújító kongresszusán. Politikus lettem és az is maradok - fogalmazott. "Vezetni szeretném a szocialista pártot" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hosszabb távon is az ország sorsát, jövőjét befolyásoló, azért tenni akaró és tenni tudó emberek sokaságát kívánja gyarapítani. A pártelnök beszédének végén a kongresszus résztvevői állva tapsoltak, majd zárt ülésen folytatódott a tanácskozás.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
JEE Developer (Karrier Hungária Kft.)
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz