Magyarországon 800 ezerre tehető a rokkantnyugdíjasok száma, míg a feleakkora Szlovákiában 70 ezren vannak. Két évtizede nyílt titok, hogy a rokkantnyugdíj államilag biztosított menekülési lehetőség a munkanélküliség elől, esetenként pedig megvásárolható. Hogyan duzzadhatott ekkorára a rokkantnyugdíjasok száma? És hogyan vezethetőek vissza a munkapiacra? Hogyan csinálták ezt Nagy-Britanniában vagy Szlovákiában? Az InfoRádió összegyűjtötte a válaszokat.
Magyarországon 1990-ben 233 ezren voltak azok a rokkantnyugdíjasok, akik még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Számuk 2003-ra megduplázódott. A korbetöltött rokkantnyugdíjasokkal együtt nagyjából 800 ezren vannak.
A rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki legalább 67 százalékban elvesztette a munkaképességét, és egy éven belül nem várható az állapotában javulás. Magyarországon a rokkantnyugdíjasok jelentős részének leszázalékolását éppen 67 százalékban állapítják meg, azaz pont annyiban, amennyiért már utalják a járadékot - mondta az InfoRádióban Scharle Ágota kutató.
A rokkantnyugdíj összegét a korábbi keresethez viszonyítják - mint az öregségi nyugdíjnál -, és aki legalább 25 éves munkaviszonnyal rendelkezett korábban, az annyit kap, mint ha elérte volna a nyugdíjkorhatárt, és a normál járadékot kapná.
De akinél 100 százalékos rokkantságot állapítottak meg, az ennél magasabb összeget is kaphat. A jogosultság ráadásul nem szűnik meg azzal, ha valaki eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt. A korhatár alatti rokkantnyugdíjasok átlagosan 64 ezer forintot kapnak egy hónapban, míg a korhatár felettiek átlagosan 78 ezret.
Mindez hatalmas kiadást jelent az országnak. Nemzetközi szervezetek már 1990-ben figyelmeztettek, hogy a gyakorlat az ország költségvetése szempontjából tarthatatlanná válhat, a Világbank pedig 1995-ös országjelentésében arra mutatott rá, hogy a társadalombiztosítási alap hiányát rövid távon leghatékonyabban csökkentő eszköz a rokkantsági ellátások szabályainak szigorítása lenne.
Furcsa magyar viszonyokAzzal többen egyetértenek, hogy a rendszerváltáskor a tb partner volt a bizonytalan álláskilátásokkal rendelkezők korai nyugdíjazásában. Scharle Ágota, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet tudományos főmunkatársával egy tanulmányában egyenesen úgy fogalmaz: a rokkantnyugdíjazás növekedése nagyrészt a munkapiac feszültségeiből következett.
A 2007-ben, a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott Munkaerőpiaci Tükörben megjelent cikkéből kiderül, hogy a rokkantnyugdíjasok aránya kiemelkedően magas az ország azon területein, ahol a munkanélküliség is az. 1996-ban például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 3,7-szer többen voltak, mint Győr-Moson-Sopron megyében, 2006-ban pedig a tolnai adat kétszerese volt a Fejér megyeinek. Ahogy a szakértő az InfoRádióban elmondta, a leszázalékoltak 5-10 százalékának nincs olyan betegsége, amely akadályozná a munkavégzésben.
A rokkantnyugdíjasok Magyarországon - más országokkal ellentétben - általában végleg elhagyják a munkaerőpiacot, így viszonylag fiatalon kiesnek a járulékfizetők köréből is. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon a csökkent munkaképességűek rehabilitációja alig-alig hoz eredményt.
Az elemzők szerint valószínűsíthető, hogy a rokkantnyugdíjasok közül sokan dolgoznak ugyan, de nem legálisan.
Mikor lettek ennyien? Sokan gondolhatják, hogy a rokkantnyugdíjasok száma a munkaerőpiaci helyzet drasztikus romlásával, azaz a rendszerváltás után nőtt meg drasztikusan, ez azonban csak részben igaz. A folyamat nem a rendszerváltással kezdődött, hanem már a '60-as években, azóta évente nagyjából 10 ezer fő kapott újonnan rokkantnyugdíjat, bár tény, hogy a rendszerbe újonnan belépők száma '91-ben 60 ezer volt.
Felmérések ugyan igazolják, hogy a '60-as évektől folyamatosan romlott a magyar lakosság egészségi állapota, bár ez a tendencia éppen a '80-as években fordult meg, amelyből a szakértők is arra következtetnek, hogy a rokkantnyugdíjasok számának megugrását más tényezők is befolyásolták, a többi mellett az, hogy a vállalatok egyre kevesebb képzetlen vagy alacsonyan képzett embert foglalkoztatnak.
