eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Megfenyegették az amerikai demokraták elnökjelölő konvenciójának helyszínét

Megfenyegették levélben a philadelphiai Afrikai-Amerikai Múzeumot, amelynek közelében lesz a demokraták elnökjelölő konvenciója az amerikai elnökválasztásra. A levelet pénteki sajtójelentések szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja.

A rendőrség tájékoztatása szerint a levél névtelen, és támadással fenyegetődzik a június 25-én kezdődő demokrata konvenció idején. A múzeum egyébként közel esik a város történelmi központjához, a Függetlenség Csarnokához, ahol annak idején az alapító atyák aláírták az amerikai alkotmányt. A közelben van a demokrata konvenció színhelye is.

A rendőrség nem kívánta nyilvánosságra hozni a levélben foglaltakat, s arra sem kívánt kitérni, hogy mennyire vehető komolyan a fenyegetés. Azt azonban közölte, hogy az FBI-jal együtt megindította a nyomozást.

A múzeum egyébként éppen a konvenció előtt tart nagyszabású ünnepséget, amelyen alapításának negyvenedik évfordulójára emlékeznek. A múzeum honlapja szerint ez volt az első afroamerikai múzeum, amely nagyobb amerikai városban épült.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×