belföld

Orbán Viktor: "A teljes reményvesztettség csomagját" nyújtotta be Gyurcsány

2009. február 18., szerda 9:31     InfoRádió
Lehangolónak minősítette Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn bejelentett javaslatait a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a program ugyanazon az úton halad, ami a jelenlegi helyzetbe juttatta Magyarországot.
 

1

A teljes reményvesztettség csomagjának nevezte a Fidesz elnöke a miniszterelnök által bejelentett intézkedéseket. Az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után Orbán Viktor a honlapjára felkerült videóban beszélt a kormány által tervezett lépésekről.

Orbán Viktor lehangolónak minősített a javaslatokat, egyúttal hiányolta a Fidesz által javasolt válságkezelő elemeket. A pártelnök azt mondta: ez nem egyszerűen egy újabb "brutális megszorító csomag", mert ugyanazon az úton halad tovább, mint amelyen egyszer már kudarcot vallott Magyarország. Hozzátette: az Európai Unió leggyengébb államaként próbáljuk kivédeni a válság viharait.

A távirati iroda úgy tudja, hogy a Fidesz elnökségi ülésén Varga Mihály alelnök és Matolcsy György volt gazdasági miniszter beszélt a gazdaság helyzetéről, valamint arról, hogy a piacok és az elemzők miképpen reagáltak hétfői bejelentéseire.

Az MTI információi szerint az elnökség előtt elhangzott, hogy az elemzők összességében kevésnek tartották a miniszterelnök csomagját, és úgy vélték, nem lesz érdemi hatása a gazdaságra. Arról is szó volt, hogy a forint árfolyama egyértelműen azt tükrözi, hogy nem sikerült visszaszerezni a piacok bizalmát, tehát egy újabb lehetőséget szalasztott el Gyurcsány Ferenc.

Az értesülés alapján a Fidesz elnökségi ülésén abban maradtak, hogy Navracsics Tibor frakcióvezető hétfői reagálásához hasonlóan kommunikálják a javaslatokat, tehát megszorító csomagként és tehernövekedésként beszélnek majd az intézkedésekről, amelyek nem növelik a versenyképességet.

Orbán Viktor hétfőn a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc válságkezelésnek szánt javaslatait épp a kormányfő személye miatt nem lehet komolyan venni.
Farkas Dávid



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
C++ programozó (A&D) (evosoft Hungary Kft.)
Senior controller (Randstad Hungary Kft.)
Area Sales Manager (Hays Hungary)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz