eur:
394.44
usd:
365.1
bux:
65537.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fegyházbüntetésre ítéltek egy férfit ingatlanok csalárd megszerzéséért

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki mentálisan sérült emberek tízmilliókat erő ingatlanjait szerezte meg csalárd módon - tájékoztatta a törvényszék szóvivője szombaton az MTI-t.

Beznicza Árpád a pénteken hozott döntésről elmondta: a férfi 2010-től súlyos alkoholizmusban vagy más betegségben szenvedő, elesett emberekkel lépett kapcsolatba, s miután a bizalmukba férkőzött, számukra előnytelen ügyletekre bírta rá őket. Így szerezte meg egy legalább 24 millió forintot érő gyenesdiási ház tulajdonjogát is.

Az alkoholizáló életmódot folytató, rendszeres gyógykezelés alatt álló sértettnél először szobát bérelt, majd megegyezett vele, hogy 10 millió forintért megveszi az ingatlanát. Az adásvételt ügyvéd előtt, szerződésben is rögzítették, amely szerint a sértett holtig tartó haszonélvezettel rendelkezett, de a vádlott később rábírta, hogy mondjon le erről hárommillió forint ellenében.

A vádlott sem ezt az összeget, sem az ingatlan vételárát nem fizette meg. A megszerzett ingatlant 2011-ben 26 millió forintért tovább értékesítette.

A másik esetben egy zalaegerszegi, szintén mentális- és alkoholproblémákkal küzdő sértettet - akit kezdetben élelmiszerrel, kisebb kölcsönökkel támogatott - arra vett rá, hogy ötmillió forintos jelzálogjogot jegyeztessen be egy kölcsön fedezeteként, ilyen hitele azonban nem volt.

Egy ugyancsak alkoholproblémákkal küzdő hévízi férfinak a 35 millió forintot erő házát először nyolcmilliós jelzáloggal terhelte meg, majd 10,5 millió forintért megvette tőle az ennek többszörösét érő ingatlant. A vádlott fiktív dokumentumok segítségével hozzájutott egy másik hévízi házhoz is, amelyhez úgy szerzett hitelt, hogy egy azóta elhunyt férfit vett rá hamis munkáltatói igazolás megszerzésével egy 15,5 milliós kölcsön felvételére.

A vádlott ügyét elsőfokon a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalta, és a férfit négyrendbeli csalás bűntettében (ebből egy kísérlet), valamint három rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mint bűnsegédet mondta ki bűnösnek 2015 októberében. Mindezért hét és fél év fegyházbüntetést kapott, majd fellebbezése miatt került ügye a Zalaegerszegi Törvényszék elé.

A bíróság az egyik közokirat-hamisítás minősítését megváltoztatva végül helybenhagyta a büntetést, ami így jogerőssé vált.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Megjelent az Építési és Közlekedési Minisztérium építési beruházás tárgyú közbeszerzési eljárásainak előkészítése során alkalmazandó eljárásrendről szóló rendelet, melynek értelmében az állami építési és kivitelezési beruházások mostantól nem kerülhetnek többe, mint az igazolt nyersanyag és alkatrész beszerzési ára legfeljebb 10%-os profittal növelve, és ez a folyamatban lévő ügyekre is érvényes lesz - tudta meg a Portfolio.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×