belföld

Gyurcsány Ferenc: ne a polgárok, hanem a bűnelkövetők féljenek

2009. február 11., szerda 19:15     InfoRádió
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Két héten belül kidolgozza az eddigi intézkedéseket is tartalmazó bűnmegelőzési programot a kormány. Egyebek mellett súlyosabb büntetéseket és gyorsabb bírósági eljárásokat sürgetett a közbiztonság javítása érdekében a Fidesz elnöke. Részleges beismerő vallomást tett Zuschlag János volt MSZP-s képviselő. A nap hírösszefoglalója.
 

1

Két héten belül kidolgozza az eddigi intézkedéseket is tartalmazó bűnmegelőzési programot a kormány. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a részleteket a hónap végén teszik közzé, de annyit elárult, hogy a körzeti megbízottak számának növelését és a készenléti rendőrség vidéki egységeinek létrehozását is tervezik. Hangsúlyozta: azt várja a rendőrségtől, hogy határozott fellépéssel, ahol szükséges, az eddiginél erőteljesebb jelenléttel gondoskodjon a polgárok biztonságáról. Közben a kormányfő egy rendezvényen azt mondta: a legfrissebb adatok szerint a tíz évvel korábbihoz képest 40 százalékkal csökkent az emberölések, és 60 százalékkal az autólopások száma. Gyurcsány Ferenc úgy vélte: az országot megrázó veszprémi gyilkosság után a statisztika javulása nem számít, mert az a cél, hogy ne a polgárok, hanem a bűnelkövetők féljenek.

A roma származású bűnelkövetők számának növekedéséről beszélt a Fidesz elnöke, miután Sólyom László köztársasági elnökkel egyeztetett a Sándor-palotában. Orbán Viktor úgy fogalmazott: cigánybűnözés nincs, de cigány bűnözők vannak. A volt miniszterelnök hangsúlyozta: a probléma kezeléséhez a büntetési tételek súlyosbítására, gyorsabb bírósági eljárásokra és határozottabb parlamenti törvényalkotásra lenne szükség; emellett munkahelyeket kellene teremteni a cigány népesség számára. Orbán Viktor úgy véli: a kormány a származásra és bőrszínre hivatkozva csak mentegeti az elkövetőket, ahelyett, hogy az áldozatok oldalára állna, és nem képes biztosítani a közbiztonságot, amely - szerinte - jelenleg romokban hever.

Egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Veszprém Megyei Közgyűlés a bakonyi városban vasárnap történt gyilkosság ügyében, így már 2 millió forintot kaphat az, aki használható információval szolgál a harmadik gyanúsított, a még szökésben lévő Sztojka Iván hollétéről. Bolcsik Zoltán Veszprém megyei rendőrfőkapitány arról számolt be, hogy már két nyomozócsoport foglalkozik kizárólag Sztojka Iván kézre kerítésével, miután bekapcsolódott a munkába a Nemzeti Nyomozó Iroda úgynevezett fejvadász csoportja. Közben Romániában már több százan vettek búcsút a vasárnap megölt román kézilabdázótól. Marian Cozmát, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának beállósát várhatóan pénteken helyezik örök nyugalomra Bukarestben. A támadásban a klub másik két légiósa, a szerb Zsarko Sesum és a horvát Ivan Pesic súlyosan megsérült, az ő állapotuk már stabilizálódott.

Legfeljebb két évre átvállalja a lakáshitelek törlesztésének egy részét az állam azoktól, akik önhibájukon kívül veszítették el állásukat - mondta a kormányszóvivő. Budai Bernadett közölte: a segítséget azok kérhetik, akiknek lakáshitele nem több mint 20 millió forint, 2008. szeptember 30-a után, és bizonyíthatóan önhibájukon kívül lettek munkanélküliek. Hozzátette: a készfizető kezességnél nem tesznek különbséget a forint- és devizahitelt felvettek között, és csak abban az esetben biztosítják ezt a lehetőséget, ha a kérelmező nem rendelkezik további ingatlannal.

Részleges beismerő vallomást tett Zuschlag János az ellene és tizenöt társa ellen indított büntetőper kecskeméti tárgyalásán. A volt szocialista politikus elismerte, hogy közreműködött fiktív számlák kiállításában és ugyancsak fiktív, kizárólag a Fiatal Baloldal rendezvényeinek finanszírozási hátterét megteremtő civil szervezetek létrehozásában, fenntartásában. Zuschlag János több vádpontban tagadta felelősségét, három témakörben pedig egyáltalán nem nyilatkozott. Nem beszélt az esetleges rendőri kapcsolatairól, illetve a telefonlehallgatásokról, és arról sem, hogy kinek milyen szerepe volt a pályázati döntéshozatalban. Zuschlag Jánost különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják.

Helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a Fővárosi Ítélőtábla döntését a Postabank-ügyben. Ezzel 12 év után jogerős ítélet született a pénzintézet volt elnök-vezérigazgatója és három társa perében. Princz Gábor 3 millió 600 ezer forint pénzbüntetést kapott, a további három vádlottat 1,5-1,5 millió forintra ítélték.

Rendkívüli, informális csúcstalálkozót tart az Európai Unió március elsején Brüsszelben a válságkezelő és gazdaságélénkítő intézkedésekről. Ezt Mirek Topolánek, a közösség soros elnöki tisztét betöltő Csehország miniszterelnöke jelentette be. A tájékoztatón résztvevő José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, hogy májusban tartanak még egy soron kívüli uniós csúcstalálkozót Prágában; ott elsősorban a munkahelyteremtési, illetve a szociális kérdésekre összpontosítanak majd.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Mérnök munkatárs (KÜRT Zrt.)
Értékesítő (Budapesti cég)
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz