eur:
389
usd:
361.13
bux:
68646.62
2024. május 7. kedd Gizella

Líbia még nagyobb menekülthullámmal fenyeget

"Elárasztjuk migránsokkal Európát" - ezzel fenyegetőzik a külvilág által el nem ismert líbiai kormány, amiért a nyugat nem hajlandó legitim hatalomként elismerni. A kabinet egyik illetékese azt mondta: bérelt hajókon küldenének embereket az EU vizeire.

Nem túl burkolt fenyegetést küldött az Európai Uniónak a két rivális líbiai kormány egyike.

A nyugat által el nem ismert, "Líbia Általános Nemzeti Kongresszusának Nemzeti Megmentési Kormánya" nevet viselő kabinet egyik tagja Tripoliban nyilatkozott a Telegraph című brit lapnak.

A Kongresszus erői tavaly foglalták el a fővárost, miután kiverték onnan a külföld által elismert Képviselőház kormányát. A harcok során romba döntötték a tripoli repteret, ahol megsemmisítették az ott várakozó gépeket.

Az ENSZ azóta is közvetíteni próbál a rivális csoportok között, de két hete elutasították legutóbbi béketervét.

Dzsamal Zubia, a Nemzeti Megmentési Kormány külügyi szóvivője azt mondta a brit lapnak, hogy jelenleg több tízmillió dollárt költenek a migránsok visszatartására és az Európába tartókat fogolytáborokba zárják és visszaküldik Afrika délebbre fekvő országaiba. Ha azonban Európa továbbra sem ismeri el ezt a kormányt, akkor változtathatnak a politikán - közölte.

"Õszintén szólva, már korábban jeleztem kormányomnak, hogy hajókat kéne bérelnünk és Európába kellene küldenünk őket... Európa kapuit védjük, de Európa nem ismer el bennünket. Akkor miért tartsuk itt a migránsokat?" - tette fel a kérdést.

Líbián korábban is sokan átvándoroltak, de Kadhafi tábornok 2011-ben a NATO-országok légicsapásai nyomán történt megbuktatása óta jelentősen megugrott a migránsok száma.

Csak tavaly, 170 ezren érkeztek Líbiából Olaszországba, az idén szeptemberig pedig további 130 ezren. Közben Törökországból további 360 ezer ember jutott be Európába.

Az ENSZ adatai szerint viszont októberben rekordot döntött a bevándorlás: 218 ezer migráns és menekült jutott be az Unióba, ami magasabb adat, mint az egész 2014-es évi.

Mint a Telegraph megjegyzi, a líbiai kormány nem huny teljesen szemet az embercsempészet felett. A külvilág által el nem ismert kabinet 8000 embert alkalmaz, akik őrizetbe veszik az országba illegálisan belépőket.

Emellett együttműködik a Nemzetközi Migrációs Hivatal önkéntes hazatelepítési programjával. A parti városokban a hatóságok hajói szedik össze a vízbe fulladt utasok holttesteit. Sok illetékest irritál, hogy az általuk Európa problémájának tartott migrációra kell költeniük szűkös forrásaikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×