> dosszié
> ÖKV 2006
> szavazás
Ön egyetért-e a szakszervezetek béremelési követeléseivel?
![]() |
|
JOGI TANÁCSADÓ
Lexcellence Kft.
Elektomos összeszerelő
Work Force Kft.
Felszolgáló
Work Force Kft. |
> szótár
belföld
Gyurcsány nemzeti társadalmi-gazdasági csúcs összehívását kezdeményezi
2008. október 11., szombat 14:10 InfoRádió / MTI| Kinyomtatom | ![]() |
Elküldöm | ![]() |
Betűméret + - |
Gyurcsány Ferenc a kormány nevében nemzeti csúcsértekezlet összehívását kezdeményezte szombaton az MSZP soron kívüli kongresszusán, amelyen egyhangú szavazással, kézfeltartással elfogadták az átdolgozott határozatot. A kongresszus alig három órán át tartott, és már véget is ért.
Hozzátette: ezt a fórumot egy-két héten belül össze kell hívni. "Az az igaz hazafi ebben a helyzetben, aki lépést tud tenni a másik álláspontja felé. Azt szeretném, ha csúcson sok ilyet látnék" - fogalmazott, hozzátéve: azt javasolja, az MSZP ilyen magatartással készüljön, még akkor is, ha lenne oka arra, hogy megbántott legyen.
A kormányfő szerint a pénzügyi válságban a két legfontosabb feladat: rövid távon elhárítani a fenyegető veszélyt, majd megmutatni az utat. Ehhez azonban nemzeti összefogást kell teremteni.
El kell halasztani az adócsökkentést
A kongresszuson átdolgozták az eredeti határozati javaslatot, amelyből kikerült a kormányfő 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást javasló elképzelése, ehelyett a pénzügyi válság következtében kialakult helyzet illetve a kivédésére a miniszterelnök és a jegybankelnök által megfogalmazott 12 pontos intézkedéscsomag támogatása szerepel benne.
Az átdolgozott határozati javaslat rögzíti, hogy Magyarország pénzügyi rendszere stabil, a globális pénzügyi vihar közvetett hatásai alól azonban nem tudja az ország kivonni magát. Annak érdekében, hogy a válság magyarországi hatásait csökkentsük, határozott és kemény fellépésre van szükség.
Az állásfoglalás hangsúlyozza: a stabilitás és a biztonság fenntartása ma a legfontosabb nemzeti érdek, ezért a kongresszus támogatja a kormány és a nemzeti bank az elmúlt napokban tett közös erőfeszítését, valamint a miniszterelnök és a jegybankelnök által kezdeményezett 12 pontos tervet.
Az MTI információi szerint a határozati javaslat azt is rögzíti, hogy a pénzügyi válság csillapodásáig el kell halasztani az adócsökkentést.
Három órás munka
A megjelentek egyhangú szavazással, kézfeltartással elfogadták az átdolgozott határozatot.
A kormányfő azt kérte még a kongresszustól: fogadja el, hogy a választmány bocsássa vitára a Haza és haladás programját, illetve indítsa el a Magyarország 2020 nemzeti programvízió vitáját is, amelyről a következő kongresszuson döntenek.
Az MSZP és az SZDSZ közötti stratégiai együttműködés nemzeti érdek. Belátható időn belül a napi taktikai, rövid távú együttműködésnél mélyebb, közös cselekvésre van szükség a két párt között, és ezt már az MSZP többsége is belátta - mondta Gyurcsány Ferenc.
A szavazás után a soron kívüli, alig több mint három át tartó kongresszus kora délután véget ért.
1
A miniszterelnök, pártelnök azt mondta: a társadalmi-gazdasági csúcsértekezlet segítheti a nemzeti összefogást és ebben szükség van a közjogi méltóságok - köztük a köztársasági elnök és a házelnök - a frakciók, a országgyűlési bizottsági vezetők, az önkormányzati szövetségek, a szakszervezetek, a munkaadók képviselőinek részvételére valamint szakértők bevonására.Hozzátette: ezt a fórumot egy-két héten belül össze kell hívni. "Az az igaz hazafi ebben a helyzetben, aki lépést tud tenni a másik álláspontja felé. Azt szeretném, ha csúcson sok ilyet látnék" - fogalmazott, hozzátéve: azt javasolja, az MSZP ilyen magatartással készüljön, még akkor is, ha lenne oka arra, hogy megbántott legyen.
A kormányfő szerint a pénzügyi válságban a két legfontosabb feladat: rövid távon elhárítani a fenyegető veszélyt, majd megmutatni az utat. Ehhez azonban nemzeti összefogást kell teremteni.
El kell halasztani az adócsökkentést
A kongresszuson átdolgozták az eredeti határozati javaslatot, amelyből kikerült a kormányfő 2020-ig tartó megegyezést, politikai, társadalmi, gazdasági megállapodást javasló elképzelése, ehelyett a pénzügyi válság következtében kialakult helyzet illetve a kivédésére a miniszterelnök és a jegybankelnök által megfogalmazott 12 pontos intézkedéscsomag támogatása szerepel benne.
Az átdolgozott határozati javaslat rögzíti, hogy Magyarország pénzügyi rendszere stabil, a globális pénzügyi vihar közvetett hatásai alól azonban nem tudja az ország kivonni magát. Annak érdekében, hogy a válság magyarországi hatásait csökkentsük, határozott és kemény fellépésre van szükség.
Az állásfoglalás hangsúlyozza: a stabilitás és a biztonság fenntartása ma a legfontosabb nemzeti érdek, ezért a kongresszus támogatja a kormány és a nemzeti bank az elmúlt napokban tett közös erőfeszítését, valamint a miniszterelnök és a jegybankelnök által kezdeményezett 12 pontos tervet.
Az MTI információi szerint a határozati javaslat azt is rögzíti, hogy a pénzügyi válság csillapodásáig el kell halasztani az adócsökkentést.
Három órás munka
A megjelentek egyhangú szavazással, kézfeltartással elfogadták az átdolgozott határozatot.
A kormányfő azt kérte még a kongresszustól: fogadja el, hogy a választmány bocsássa vitára a Haza és haladás programját, illetve indítsa el a Magyarország 2020 nemzeti programvízió vitáját is, amelyről a következő kongresszuson döntenek.
Az MSZP és az SZDSZ közötti stratégiai együttműködés nemzeti érdek. Belátható időn belül a napi taktikai, rövid távú együttműködésnél mélyebb, közös cselekvésre van szükség a két párt között, és ezt már az MSZP többsége is belátta - mondta Gyurcsány Ferenc.
A szavazás után a soron kívüli, alig több mint három át tartó kongresszus kora délután véget ért.
Kapcsolódó hanganyagok:





