eur:
394.12
usd:
365.74
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem mindennapi női 200-as verseny Birminghamben

A női 200 méteres síkfutás volt a legemlékezetesebb szám a vasárnap Birminghamben rendezett atlétikai Gyémánt Liga-viadalon: a félkörös táv végén mindössze egyetlen századmásodperc volt a különbség az első és a harmadik helyezett között.

A rajt után a hazai Dina Asher-Smith kapott legjobban lábra, és a célegyenesre fordulva egyértelműen vezetett, ekkor azonban az amerikai Jeneba Tarmoh és olimpiai bajnok honfitársa, Allyson Felix is fokozatosan közelebb került a brit futóhoz. Az utolsó métereken már teljesen együtt haladt a három sprinter, végül a célfotó döntött: Tarmoh 22.29 másodperccel nyert, Felix ugyanilyen eredménnyel lett második, míg Asher-Smith - óriási egyéni csúcsot futva - 22.30-cal a harmadik helyen végzett.

Férfi 100-on ugyan a ranglistavezető amerikai Justin Gatlin és a hatszoros olimpiai bajnok, világcsúcstartó jamaikai Usain Bolt sem volt ott a mezőnyben, ám így is kiváló versenyt láthattak a nézők. Az amerikai Marvin Bracy 9.93 másodperces idővel nyert, mögötte a brit Adam Gemili 9.97-tel lett második, a szintén amerikai Michael Rodgers pedig ugyancsak 9.97-tel harmadik. Gemili ugyanakkor komoly árat fizetett a második helyéért, a célba érkezésnél szerencsétlenül dobta be magát, egy rossz lépésnél megsérült a combhajlító izma, és hordágyon vitték le a pályáról.

A birminghami viadalon a férfi gerelyhajítók versengése is élvezetes csatát hozott. A győzelmet a cseh Vitezslav Vesely utolsó kísérletre dobott 88,18 méterrel szerezte meg, a csattanót azonban majdnem az addig vezető kenyai Julius Yego szolgáltatta. Az idén nagyszerű formát mutató afrikai sportoló záródobóként bőven 90 méter fölé repítette a gerelyt, de az néhány centivel szektoron kívül ért földet, így érvénytelen lett a kísérlete.

A verseny egyetlen magyar érdekeltje, Márton Anita 17,89 méterrel a hatodik helyen zárt női súlylökésben.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×