Brightman, Andrew Lloyd Webber zeneszerző volt felesége szerdán jelentette be, hogy családi okok miatt le kell mondania szeptemberre tervezett látogatását az űrbázison.
Az 54 éves előadó, aki az amerikai Space Adventures szervezésében jutott volna el az űrállomásra, és ehhez komoly felkészítésen is átesett az oroszországi Csillagvárosban, szeptember 1-jén indult volna útnak egy háromszemélyes Szojuz-űrhajó fedélzetén. Az űrállomáson tíz napot töltött volna el. Ott-tartózkodása idejére terveztek egy páratlan űrkoncertet, amelynek repertoárján az énekesnő Webberrel dolgozott.
A Brightman Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint az énekesnő "ezúttal elhalasztotta kozmonauta felkészülését és repülési terveit". Õ lett volna a nyolcadik fizetős űrturista az állomáson. Az énekesnő 52 millió dollárt szánt arra, hogy valóra váltsa gyermekkori álmát, és eljusson a világűrbe.
Brightman helyét Takamacu Szatosi, a japán Space Travel start-up cég 52 esztendős elnöke veheti át, aki januártól kapcsolódott be az űrturistaprogramba Brightman esetleges helyettesítőjeként. A program keretében már több amerikai és más nemzetiségű látogató tett rövidebb vizitet az űrállomáson - a magyar származású Charles Simonyi kétszer is -, de Takamacu lenne közöttük az első japán.
Kedden Oroszország bejelentette, hogy július végéig nem indítják útnak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) újabb háromfős legénységét, amely a korábbi tervek szerint május 26-án indult volna. Az űrállomásra küldött Progressz teherűrhajó korábbi kudarca miatt előbb egy újabb teherűrhajót küldenek fel biztonsági okokból. A Roszkoszmosz azt is közölte, hogy a Szojuz hordozórakéta harmadik fokozatának hibája okozta a Progressz teherűrhajó kudarcát. Az ügyben azonban tovább folyik a vizsgálat.
Az nem derült ki, hogy az énekesnő döntésében szerepet játszott-e a Roszkozmosz közleménye.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások