belföld

Dohányzási tilalom: szigorításra készül az Egészségügyi Minisztérium

2008. február 25., hétfő 17:32     InfoRádió
Szigorítaná a dohányzási tilalmat az egészségügyi tárca 2009-től. A tervek szerint tilos lenne dohányozni az aluljárókban, a játszótereken, a közforgalmú intézmények és a munkahelyek valamennyi zárt légterű helyiségében, valamint a zárt térben tartott rendezvényeken is. Horváth Ágnes az InfoRádiónak azt mondta: a több lépcsőben megvalósuló jogszabály betartatásáért az ÁNTSZ és a közterület-felügyelet lenne a felelős.
 

1

Az Egészségügyi Minisztérium új javaslata alapján 2009-től tilos lenne dohányozni a zárt légterű nyilvános helyiségekben, a játszótereken és az aluljárókban - mondta az InfoRádiónak a tárca vezetője.

Az ügyben két alkotmányos jog ütközik: az egyik a dohányosok önrendelkezési joga, a másik pedig a közösség egészséghez való joga - közölte Horváth Ágnes, aki úgy véli, hogy ebben az esetben az utóbbi az erősebb.

Az egészségügyi miniszter hozzátette: a dohányzást nem lehet megtiltani, egyes helyeken azonban biztosítani kell, hogy az ne károsíthassa a nemdohányzók egészségét.

Horváth Ágnes közölte: a törvény betartatásáért az ÁNTSZ és a közterület-felügyelet lenne a felelős.

Évente 28 ezer ember hal meg Magyarországon a dohányzás ártalmai miatt: dohányosok és passzív dohányosok egyaránt - magyarázta Horváth Ágnes.

Az egészségügyi tárca vezetője úgy véli: ha a terveknek meglesz a társadalmi támogatottsága - márpedig a visszajelzések szerint az emberekben megvan a hajlandóság a szemléletváltásra -, akkor a hatóságok képesek lesznek kialakítani a törvény betartatásához szükséges feltételeket.
Hanganyag: Gál Ildikó



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Programozó (Magyar Energia Hivatal)
Program Referens (KSZDÉSZ Kft.)
Minőségügyi kontroller (Randstad Hungary Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz