belföld

Indul a Magyar Géniusz Program

2008. február 22., péntek 12:44     InfoRádió
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik zászlóshajójaként elindul a Magyar Géniusz Program, hogy egyetlen tehetség se vesszen el - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő a Gábor Dénes Főiskolán tartott konferencián. Ugyanott Sólyom László köztársasági elnök egy kulturális katasztrófa fenyegetéséről beszélt.
 

1

A tehetséges fiatal tudósokat támogató Magyar Géniusz Programra az elkövetkezendő 5-6 évben összesen 48 milliárd forint jut a központi költségvetésből. Ebből a pénzből ösztöndíjakat hoznak létre - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács konferenciáján a budapesti Gábor Dénes Főiskolán.

A kormányfő hozzátette, hogy létrehozzák a Nemzeti Kiválóságok Kollégiumát, amely a hajdani népi kollégiumok jó hagyományait viszi tovább. Program indul a külföldön élő fiatal tehetséges magyar tudósok hazacsábítására is.

A konferencián Sólyom László köztársasági elnök általánosságban beszélt a tehetséggondozás fontosságáról, amelyet össznemzeti ügynek nevezett. Kiemelte, hogy a tehetség fejlesztése nem korlátozódhat az adott szakmára, és mit sem ér érzelmi gazdagság nélkül. Az államfő rámutatott, hogy a tehetségek felemelése nélkül a kulturális katasztrófa ugyanúgy elér bennünket, mint a környezet pusztulásának hatásai.

A konferencián Hiller István oktatási és kulturális miniszter a tehetséggondozó programok értékéről beszélt, Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke, az Új Comenius Program elindítója pedig a munkaerőpiac igényeihez igazított oktatás támogatását sürgette.

Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke elmondta, hogy minden régióban úgynevezett tehetségpontokat hoznak létre, és programokat is szerveznek. Ő úgy fogalmazott, hogy a tehetség mára a világ legkeresettebb árucikke lett.

A Fidesz közleményben reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentésére. Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője azt írta, hogy a kormányfő szavainak és tetteinek semmi közük sincs egymáshoz. A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc a tehetségek támogatásáról beszél, de közben pedig tehetséges fiatalok százezreitől vette el a továbbtanulás lehetőségét a tandíj bevezetésével.
Hanganyag: Herczeg Zsolt



 
> időjárás
> Budapest 
16ºC,kissé felhős    > részletes előrejelzés
> aréna Aréna podcasting 2010.09.03. 19:00
2010.09.03. 19:00
Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz frakciójának vezetője, főpolgármester - jelölt
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Pénztáros (wow! budapest)
Settlement munkatárs (Erste Befektetési Zrt.)
JAVA fejlesztő (MP Solutions Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz