eur:
389.03
usd:
361.99
bux:
68696.8
2024. május 8. szerda Mihály

Orbán Viktor: 2018-ra minden háztartásban lesz szélessávú internet - a nap hírei

Hét milliárd forintot sikerült megtakarítania az egészségügyi intézményeknek a központosított közbeszerzési eljárásokkal. Előrehozott adatbekérést kezdeményezett az energetikai hivatal az Elmű-Émász előrehozott éves közgyűlése miatt.

Ukrajnában módosította a parlament a büntető törvénykönyvet, ami megnyitja az utat a bebörtönzött Julija Timosenko volt kormányfő szabadon bocsátása előtt. A kijevi törvényhozás felmentette az ügyvezető belügyminisztert, akit felelősnek tartanak a tüntetők elleni brutális fellépésért és civilek haláláért. Az ukrán honatyák döntése értelmében feltétel nélküli amnesztiát kapnak a kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban letartóztatottak. Megszavazták azt a jogszabályt is, amelynek értelmében visszatérnek az államfői jogköröket csökkentő 2004-es alkotmányhoz. Előzőleg megállapodott a belpolitikai válság megoldásáról az államfő és az ellenzék. Viktor Janukovics korábban beleegyezett egy nemzeti egységkormány megalakításába, és bejelentette, hogy előre hozott elnökválasztást tartanak. A parlamenten kívüli radikális jobboldal ugyanakkor további akciókat helyezett kilátásba.

Világszerte üdvözölték az ukrajnai belpolitikai válság megoldásáról kötött megállapodást. Martonyi János külügyminiszter az ország alapvető érdekének nevezte a stabil, Európához közeledő, gazdaságilag fejlődő és területileg egységes Ukrajnát. Az Európai Bizottság elnöke a béke és stabilitás elérése, illetve a politikai folyamat újraindítása felé tett lépésként értékelte a kijevi egyezséget. Az Unió külügyi főképviselője hangsúlyozta: maradéktalanul szavatolni kell az emberi jogokat és fel kell tárni a jogsértéseket. A NATO-főtitkár pedig közölte: az észak-atlanti katonai szövetség elkötelezett az ukrajnai reformfolyamat támogatása mellett, ugyanakkor véget kell vetni az ottani erőszaknak.

Adománygyűjtést indított a Magyar Vöröskereszt, hogy segítse az Ukrán Vöröskereszt humanitárius munkáját, amelyet a Kijevben kitört zavargások sérültjeinek és közvetlen érintettjeinek támogatására végez. 250 forinttal segíthet, aki hívja a 1359-es adományvonalat, ezen kívül bankszámlaszámán is várják a felajánlásokat.

A kedvezőtlen külgazdasági környezettel magyarázza a miniszterelnök az államadósság tervezettnél kisebb mértékű csökkenését. Orbán Viktor a Kossuth rádió reggeli műsorában úgy fogalmazott, szembeszélben haladt az ország, Európában, a magyar termékek 75-78 százalékának piacán, válságövezet van. A miniszterelnök bízik abban, hogy könnyebb lesz csökkenteni az adósságot a követező időszakban, mert a többi európai ország is jobb állapotba kerül, mint amilyenben most van.

Magyarországon 2018-ra minden háztartásban lesz szélessávú internet - jelentette ki a miniszterelnök, miután a kormány nevében aláírta a partnerségi megállapodást a Magyar Telekommal. Orbán Viktor reális esélynek nevezte, hogy a magyar gazdaság rendelkezzen Európa egyik legmodernebb telekommunikációs infrastruktúrájával. Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója hangsúlyozta: a Magyar Telekom a következő években több százmilliárd forintot tervez befektetni a fejlesztésbe.

Jelentős összeget, 7 milliárd forintot sikerült megtakarítania az egészségügyi intézményeknek a központosított közbeszerzési eljárásokkal - jelentette ki a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet vezetője. Török Krisztina az InfoRádió Aréna című műsorában közölte: az összeg csaknem felét a gyógyszer-beszerzéseknél érték el. Hozzátette: a 2012-es állami átvétel után először az energiaszolgáltatókkal egyeztek meg az alacsonyabb áram- és gázárról.

Előrehozott adatbekérést kezdeményezett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az Elmű-Émász előrehozott éves közgyűlésével összefüggésben. A hivatal tájékoztatása szerint az intézkedés célja az érintett társaságok gazdasági helyzetének és jövedelmezőségének vizsgálata, különös tekintettel az ellátásbiztonságot garantáló zavartalan működéshez szükséges felelős gazdálkodás feltételeire. Az ELMŰ piaci spekulációnak minősítette a lapértesülést, miszerint a két áramszolgáltató még az áprilisi választások előtt ki akarja fizetni osztalékát. Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán azt mondta: a kabinet a miniszterelnök kezdeményezésére elemzi a helyzetet, mert álláspontja szerint a közműszolgáltatók pénzkimentési akcióba kezdtek.

Zéró toleranciát hirdetett a kormány a gyermekekkel szemben elkövetett bűncselekmények esetében - hangsúlyozta a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Balatoni Mónika az InfoRádióban áttörésnek nevezte a decemberben elfogadott második gyermekbarát törvénycsomagot. Ez alapján a kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény, mindenképpen foglalkozástól való eltiltást von maga után.

Megjelent a rendőrség drogellenes stratégiája. Az országos rendőrfőkapitány utasítása a 2014 és 2020 közötti időszakra szabja meg a kábítószer-probléma kezelésével összefüggő főbb célokat és feladatokat. Az elvárások között szerepel például, hogy vizsgálják, miként lehetne csökkenteni a drogokkal összefüggő közlekedési balesetek számát. Meg kell szervezni továbbá azt is, hogy országos szinten ellenőrizhetővé váljanak a tudatmódosító anyagokat forgalmazó weboldalak.

Címlapról ajánljuk

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Furcsán viselkedik a forint

Furcsán viselkedik a forint

A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×