belföld

Veszélyben a fogak: alig vannak szájsebészeti osztályok

2007. október 11., csütörtök 6:30     InfoRádió
Egy szájsebész szerint Magyarországon sokan azért veszítik el, például egy baleset után a fogaikat, mert a szájsebészeti ellátást szétverték - mondta Seper László arc-, állcsont- és szájsebész szakorvos az InfoRádióban.
 

1

Két arc-, állcsont-, szájsebészeti osztályt szüntettek meg Budapesten, ezért a Mária utcai Szájsebészeti és Fogászati Klinikának, amelyhez eddig 1,8 millió lakos tartozott, most 3,8 millió embert kell ellátnia - mondta az InfoRádió által megkérdezett arc-, állcsont- és szájsebész szakorvos.

Seper László közölte: több olyan megye is van Magyarországon, ahol egyetlen arc-, állcsont-, szájsebészeti osztály sincs.

A szakorvos hozzátette: ha valakit például a Viharsarokban baleset ér, és emiatt kitörnek a fogai, csak Debrecenben vagy Budapesten tudják megoperálni, holott ilyen esetben az idő rendkívül fontos faktor a kezelés eredménye szempontjából.

Nem csak a szájsebész szakorvosokból van azonban kevés - mondta Seper László -, ugyanez a helyzet az arcsebészek esetében is, pedig a közlekedési balesetek 70 százalékában a fej sérül.

Az ilyen betegeket csak arc-, állcsont-, szájsebész tudja megfelelően ellátni, ilyen osztály azonban Magyarországon csupán Debrecenben, Budapesten, Veszprémben, Szegeden és Pécsett van.
Hanganyag: Molnár Anikó



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Adatrögzítő (Work Force Kft.)
Partner menedzser (Salesjob.hu)
Kapcsolati munkatárs (Salesjob.hu)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz