belföld

Az Alkotmánybíróság elé kerülnek az újabb népszavazási kérdések

2007. április 12., csütörtök 11:04     InfoRádió / Németh Zoltán
Az Alkotmánybírósághoz fordul a legnagyobb ellenzéki párt a vizitdíjjal és kórházi napidíjjal összefüggő népszavazási kezdeményezésük ügyében. A kérdések hitelesítését szerdán tagadta meg az Országos Választási Bizottság.
 

1

A Fidesz frakcióigazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott: az OVB a döntéssel hadat üzent az Alkotmánybíróságnak, az alaptörvénynek és a népakaratnak.

Répássy Róbert szerint a parlamenti választások előtt Gyurcsány Ferenc kormányfő, most pedig a választási bizottság elnöke vette el az emberektől azt a jogot, hogy a valóság ismeretében döntsenek.

Az ellenzéki politikus úgy vélte: az Országos Választási Bizottság a késleltetés taktikáját választotta, amikor az Alkotmánybíróság által már elbírált érvvel indokolja elutasító határozatát.

Répássy Róbert azt mondta: ebben a helyzetben azt kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy ne csak a népszavazási kérdések alkotmányosságát, hanem az OVB eljárásának törvényességét is vizsgálja meg.

Az MSZP szóvivője az Inforádióban azt mondta: a Fidesz politikai nyereségvágyból rágalmazza folyamatosan a köztársaság demokratikus intézményeit.

Nyakó István hangsúlyozta: az ellenzéki párt nemcsak az OVB-t, hanem a rendőrséget, a statisztikai hivatalt és az ÁNTSZ-t is támadja, ha azok nem az ő érdekeinek megfelelő döntést hoznak.

Indoklások


Az Országos Választási Bizottság szerdán azzal az indokkal utasította el a Fidesz és a KDNP vizitdíjjal, illetve kórházi napidíjjal összefüggő népszavazási kezdeményezéseit, hogy azok érintenék a következő évek költségvetését, emellett az indoklásban szerepelt az egészségbiztosítási alap fokozott alkotmányossági védelme is.

Az Alkotmánybíróság március elején úgy döntött: a Fidesz és a KDNP a termőfölddel, a kórházprivatizációval és a patikaliberalizációval összefüggő kérdésben megkezdheti az aláírásgyűjtést.

A kormánytagok felelősségére és a nyugdíjasok munkavállalására vonatkozó kezdeményezések ügyében jóváhagyta az OVB elutasító határozatát, míg a vizitdíjjal kapcsolatos határozatot formai, a tandíjról szólót pedig tartalmi okok miatt visszaküldte a választási bizottságnak.

Ez utóbbi ügyben március végén hozott ismét elutasító határozatot az OVB.
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.10. 19:00
2012.02.10. 19:00
Baán László kormánybiztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Conference producer (TESK Tanácsadó Kft.)
Rendszergazda (Budapesti Cég)
Resource Manager (Bare International)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz