belföld

Mi legyen Magyarország legismertebb történelmi csontvázával?

2007. február 27., kedd 5:40     InfoRádió / Herczeg Zsolt
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
A Kádár-korszaktól való eltávolodásra szólította fel az MSZP-t Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton, a párt tisztújító kongresszusán. Az InfoRádió utánajárt, hogy lehetséges-e ez, vagy egyáltalán érdekel-e valakit a kormányfőn kívül?
 
Gyurcsány Nagy Imrére voksol


Gyurcsány Ferenc
az MSZP-kongresszuson. "Nem" Kádárra. (fotó: www.mszp.hu)

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP 2010-es választási sikere részben azon múlhat, hogy rendezi-e a viszonyát a Kádár-korszakkal.


A miniszterelnök február 24-én, az MSZP tisztújító kongresszusán is felvetette a témát, s azt mondta, Kádár János nem illeszthető a demokratikus történelmi hagyományokba, ő maga Nagy Imre örökségét fontosabbnak érzi.


A pártelnökké választott kormányfő szerint azért is fontos, hogy az MSZP végre elhatárolódjon Kádár Jánostól, mert ha ezt nem teszi meg, akkor a reformok hangoztatása sem hiteles.


Gyurcsány Ferenc szerint egyébként a múlttal való szembenézés (vagy inkább szakítás)


Kádár János. Ki volt ő? És ki legyen?

szimbóluma az MSZP központi irodájának áthelyezése is, a miniszterelnök-pártelnök nem kíván beköltözni a Köztársaság téri székházba.

Az újdonsült pártelnök már a kongresszuson magára maradt  követelésével. A szocialista veteránok többsége ugyanis megrótta azért, mert újabb frontot nyitott.

Horn és Lendvai nem piszkálná ezt a sebet

A Kádár-rendszerben karhatalmistaként, majd diplomataként, államtitkárként és az MSZMP Központi Bizottságának tagjaként szerepet vállaló Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök arra figyelmeztette Gyurcsány Ferencet, hogy nem kellene új frontokat nyitni a Kádár-korszak megítélésének feszegetésével.

Nem tartotta jó ötletnek a "múlt felülvizsgálatát" a miniszterelnök megbízható szövetségese, Lendvai Ildikó frakcióvezető sem, aki szerint ez nem lényeges kérdés. Azt azonban kijelentette, a Kádár-rendszerbe nincsen visszaút.



 1   2   3   4   5   6  Következő oldal »
Kapcsolódó hanganyagok:



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
AP Analyst (BP)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Kereskedő (VIA Bérautó Kft.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz