Budapest

Újabb BKV-s tanulmányok miatt tehet feljelentést a Fidesz

2010. február 23., kedd 11:53     InfoRádió / MTI
    Kinyomtatom Elküldöm Betűméret + -
Várhatóan újabb BKV-tanulmányok miatt tesz feljelentést a fővárosi Fidesz - közölte Papcsák Ferenc képviselő, a BKV ügyeit vizsgáló eseti bizottság tagja.
 

1

A politikus bemutatott három tanulmányt, amelyet a főváros rendelt meg és a BKV fizetett ki. Úgy fogalmazott: a semmitmondó dokumentumok között van olyan, amelyiknek minden egyes betűje 5 ezer forintba került.

Erre reagálva a Főpolgármesteri Hivatal kifejtette: 2009. október 12-én több közlekedésfejlesztési projekt - köztük a tervezett villamosfejlesztések - megvalósíthatósági tanulmányainak összesen hatmilliárd forintos költségvetését az ellenzéki frakció is megszavazta, "hiszen akkor még tisztában volt vele, hogy ezek a tanulmányok az adott fejlesztésnek elválaszthatatlan, integráns részei".
   
Mint írták, megvalósíthatósági tanulmány nélkül nem valósulhat meg semmilyen komolyabb állami vagy önkormányzati beruházás, és nem nyerhető el egyetlen eurónyi uniós támogatás sem.
   
Az adott beruházást előkészítő pénzügyi, jogi, műszaki szakértők, mérnökirodák nem kizárólag a tanulmányban leírtakért kapják díjazásukat, hanem a sok száz vagy sok ezer munkaórányi mérnöki, jogi és pénzügyi tervezésért, azaz az adott beruházás szakmai megalapozásáért - hangsúlyozták.
   
A hivatal tájékoztatása szerint a tanulmányok - a pályázati szabályok szerint - mellékletek nélkül nem lehetnek hosszabbak száz oldalnál, ezért félrevezetőnek tartják a tanulmány oldalankénti vagy betűnkénti átlagárát kiszámítani, hiszen az elvégzett munkának ennél jóval nagyobb a dokumentációja. A mellékletek terjedelme gyakran meghaladja az ezer oldalt - tették hozzá.



 
> időjárás
> aréna Aréna podcasting 2012.02.12. 17:00
2012.02.12. 17:00
Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa
 
> Hallgassa meg az Aréna korábbi adásait
> Nézze meg az Aréna korábbi adásait
> 24 óra > 48 óra > 1 hét
Értékesítési menedzser (Építőipari cég)
Könyvelő (Prohumán 2004 Kft.)
Test Automation Lead (Euronet Worldwide Inc.)
BBC Front page
BBC News is editorially independent. Its appearance on this site should not be taken as an endorsement.

Add a Startlaphoz